Miután a kreátor felépíti a kezelésébe adott gazdasági egységet (vagy rehabilitálta a meglévőt), átadja azt a ’d’-ügynöknek, hogy üzemeltesse. Ehhez azonban a rendelkezésére álló írott anyag és eszközök alapján üzembe kell helyeznie azt.
Üzembehelyezés
Ezt a témakört ismét három alapterületen igyekszem megvilágítani: termelés, értékesítés és szolgáltatás területén. Az üzembehelyezés önmagában azt jelenti, hogy a felépített gazdasági egységet elkezdjük működtetni, és így a tevékenységét Virág lábai elé helyezzük; őt szolgáljuk vele, épp úgy, ahogy majdan a felépített Paradicsomot Isten lábai elé helyezzük, s Őt szolgáljuk vele. Minden egyes üzembehelyezés egyedi eljárást igényel, mégis vannak bizonyos általános irányelvek. Ezek a következők. Célszerű minden esetben az épp aktuális idevonatkozó hatósági szabályokat, törvényeket betartani (bejelentési, engedélykérési kötelezettség, könyvelés, környezeti hatástanulmány, átláthatóság, ellenőrizhetőség, stb.). Az üzembehelyezés, vagy az üzemelés kezdeti szakaszában felmerülő problémákat nem szabad a szőnyeg alá seperni, hanem törekedni kell azok mielőbbi hatékony megoldására. A tervekben előforduló esetleges időpontokat, határidőket tartani kell kifelé; befelé azonban lehet rugalmasan kezelni, de követhetővé kell tenni. A mi időnk alapvetően nem számokból áll, hanem egymást követő események sorozatából. A rendelkezésre álló pénzforrást nem célszerű túllépni, de ha szükséges, felelősségteljesen intézkedni kell a pótlásáról (ha van honnan!). Az ember még sokáig tökéletlen lesz, így nem várható el tőle, hogy a munkája tökéletes legyen. Többet ér a tökéletes szív, és a jó akarat, mint a gazdasági előny. Bár eleinte az utóbbi még igen fontos.
Most tehát nézzük a termelési üzembehelyezés elemeit. Talán ehhez kell a legtöbb eszköz, és a legszélesebb körű beruházás, a legkülönfélébb engedélyek. Ezeket a kreátor már összeállította. A ’d’-ügynöknek a kezében lévő instrukciók, és szerződések figyelembevételével el kell indítania a nyersanyag beszállítását; és a folyamat alapos tanulmányozásával el kell kezdenie annak átalakítását a kívánt végtermék irányába. E művelet közben folyamatosan figyeli, hogy a megvalósuló tények megfelelően összeegyeztethetők-e az üzemelési leírásban foglaltakkal. A kialakuló végtermék (vagy közbeni résztermékek) minőségét sűrűn ellenőrzi mindaddig, míg be nem állították a megfelelő minőségi szintet. Üzem közben folyamatosan tanulmányozza, hogy a különféle összefüggések a gyakorlatban is úgy működnek-e, ahogy azt a kreátor a jelentésben rögzítette. Amennyiben eltérést tapasztal, kutatásokat végez annak felderítésére, hogy vajon a terv, vagy a valóság-e a hibás. Majd pedig a hiba okának felderítése után hatékony lépéseket tesz az üzemszerű működés fenntartása érdekében. A végterméket elvileg már szerződések alapján lehet értékesíteni, vagy megszervezhető az elszállítása, és pénzértékének az üzembe való visszaforgatása. Amennyiben a termelésből több végtermék válik ki, mint azt a tervezett kiszállítás fedezhetné, úgy szükségessé válik, hogy e terméknek piacot keressen az üzemeltető. Ennek tökéletes megtervezése nem a kreátor feladata, bár igen sokat tehet azért, hogy ez minél zökkenő mentesebben menjen végbe. Egészen addig felügyeli ’d’-ügynök az üzemelést, míg az el nem ér egy stabil szintet, ahol már jegyzőkönyvezheti annak működését a következő ügynök javára.
Az értékesítés, vagy kereskedés valamivel egyszerűbb dolog. Lehet mozgó, helyhez kötött, virtuális, illetve ügynöki jellegű kereskedés, esetleg ezek valamilyen keveréke. Ezek eszközei már nem feltétlenül kerülnek olyan sokba (hacsak nem hatalmas raktáráruházról, vagy market-ville-ről van szó), mint a termelési beruházás, bár itt is sok mindent össze kell állítania a kreátornak, úgy fizikális, mint szellemi értelemben. Itt a ’c’-ügynök részéről nem csak az eladhatóság totális biztosítása nem lehet végleges, de a beszerzési területek is állandóan változnak (a termeléshez képest). Természetes, hogy a kreátor úgy az eladandó áru beszerezhetőségét, mint eladhatóságát nagyrészt biztosította; de a kereskedelem jellegénél fogva ez mindkettő igen sok változó tényezőnek van alárendelve. Így, jól lehet, a ’d’-ügynök a biztosított forrásokat igénybe veszi, s e kialakított eladási csatornán át szabadul meg az árutól, mégis már a beüzemelési fázis elején úgy indít, hogy a változásokkal állandóan lépést tarthasson. Ráadásul a ’d’-ügynök az, aki kitermeli azt a jövedelmet, amelyből majd az első három ügynök is megkapja a jutalékot. Így felhívnám a figyelmet, hogy az a bizonyos első teljes hónap valójában azt jelenti, hogy a beüzemelés után az egyenesbe állás, a biztos jövedelem első hónapjáról van szó. ’D’-ügynök a jelentésében utal erre, s így ennek alapján fogja majd Virág az ’a’-, ’b’-, ’c’-ügynökök egyszeri jutalékát kifizetni Az ő saját jutaléka természetesen már az első működő hónap bevételéből értendő – ugyanis ő havonta megkapja a részesedését. Az a hónap, tehát, amelyből az első három ügynök jutaléka térítésre kerül: erőn felül terhelődik (+8%), ami nem biztos, hogy a béralapból rendezhető, ezért szükségessé válhat a tartalék, vagy a nyereség ilyen irányú felhasználása. Az üzemelés további szakaszában viszont az ügynöki jutalékok már a béralapból rendezendők mindaddig, míg majdan a ’g’-jutalék esetleg szükségessé teszi a tartalék egy részének a felhasználását.
A szolgáltatási terület még kevésbé stabil szerkezet, mint az előző kettő. Igaz, itt a ’c’-ügynök jószerivel csak a szerződésekre és előszerződésekre épít (bár a hatástanulmány révén sok egyéb kaput is megnyit), mégis ez az egyik leghatékonyabb és legkönnyebben szervezhető, sőt – meg merem kockáztatni a kijelentést – a legjövedelmezőbb gazdasági tevékenység. Így főleg eleinte – bár a későbbiekben, fejlettebb formában még inkább – célszerű erre a tevékenységre alapozni a gazdálkodásunkat. Igen jó befektetés az alacsony pénzeszközökkel rendelkező vállalkozók részére, vagy a hitelből alapítandó egységek kiépítéséhez. Jól jövedelmező tulajdonsága lehetővé teszi, hogy viszonylag gyorsan megalapozzuk pénzügyi helyzetünket. Azonban nem szabad elszállni vele, mert túlértékelve ugyanúgy kárt is okozhat, mint ahogy hasznot hajt. A vállalt kötelezettségeket pontosan, jól végre kell hajtani. S megfelelő törekvések gyűjtésével lehet számára igazán hatékonyan jövedelmező piacot kiépíteni. Elszántság és céltudatosság kell hozzá. Olykor vállalni kell a megaláztatást is, de idővel érdemeket lehet szerezni munkaadóinktól, s így a megaláztatás elismerésbe csap át. Így már természetesen könnyebb dolgozni, de vigyázni kell arra, hogy továbbra is ugyanaz a szolgáltató maradjunk, mint az elején – vagy még jobb. Sohase akarjuk mindenáron megmagyarázni tetteinket, egyszerűen csak szolgáljunk, s így sokáig szolgáltathatunk. Természetesen az előbb említett elv az előző két gazdasági területen is jól alkalmazható, de itt a szolgáltatás területén kivált szükséges az alkalmazása.
Folyamatszabályozás
Miután a fönt említett gazdasági egységet üzembe helyezte a ’d’-ügynök, neki kell biztosítania, hogy az folyamatosan működjön, stabilizálódjon. Illetve a továbbiakban felderítési hadműveletbe kell kezdenie az iránt, hogy a működő egység milyen további hasznot tud még hajtani Virágnak, hogyan lehetne tovább fejleszteni az egyre változó külső gazdasági környezet nyomásával, elvárásaival szemben. Ezt a kérdést is több szempontból fogjuk megvizsgálni. Ezek a következők:
-- hatékonyság – egyensúly;
-- pénzügyi folyamat;
-- eszközforgási folyamat;
-- munkaerő-fenntartási folyamat; és
-- jogi folyamatok.
Kezdjük talán azzal, hogy hogyan kell egyensúlyt fenntartani az egység létfenntartása és annak Virág számára megnyilvánuló hatékonysága között. Tudjuk, hogy egy-egy gazdasági egységet nem önmagáért építünk föl, hanem azért, hogy Virágnak először anyagi, majd erkölcsi hasznot hajtson. Ehhez azonban szükséges felismernünk, hogy ezek a gazdasági egységek, vagy szervezetek önálló, szabad akarattal rendelkező egyéniségek, személyek. A gazdaság jogi szóhasználata is úgy beszél róluk, mint jogi személyekről. Tehát bizonyos szempontokból úgy is kell bánni velük, mint a szervezethez tartozó személyekkel. Így természetes módon rendelkeznek önálló jogokkal, gondolatokkal, célkitűzésekkel. Ezeket nem biztos, hogy minden esetben képesek összhangba hozni Virág akaratával. Ennek ellenére, minthogy e személyeket mi hoztuk létre (vagy nyertük meg magunknak a világtól), úgy bánunk velük, mint fiainkkal. Önálló egységként kezeljük, s figyeljük azokat az egyedi tulajdonságait, melyek lehetővé teszik nekik, hogy a Virág által számukra kijelölt úton járjanak, illetve szükség esetén képeseknek kell mutatkoznunk arra, hogy a bennük fölismert lehetőségek alapján mi magunk is változtassunk azon az úton, amit számukra jelöltünk ki. Virág is – akár csak a földön élő összes személy – tökéletlen. Így nem áll módjában, hogy tökéletesen előre lássa, vagy előre tervezze egy-egy gazdasági egység életútját. Erre egyedül Isten képes. Bármilyen mélységekben tanulmányozzuk az Ő gondolkodásmódját, sohasem leszünk képesek arra, hogy átlássuk azt. Erre az égben szolgáló, legmagasabb szintű angyalok sem képesek: ők is csak bizonyos részterületeket látnak át; s abból is csak annyit, amennyit a Teremtőjük enged nekik látni. Pedig ők tökéletesek. Elménkbe helyeztetett a végtelen; de úgy, hogy át ne ölelhessük azt. Így mi jóllehet, úgy véljük, jó úton járunk: mégsem leszünk képesek arra, hogy bárkinek (legyen az természetes, vagy jogi személy) az útját előre lássuk, vagy botor módon tervezzük. Jóllehet, tervezhetjük, de elég rugalmasnak kell lennünk ahhoz, hogy meglássuk: az Isten más tervet szőtt vele kapcsolatban, s törekszünk azt követni. Ez a bizonyos terv-módosulat látszik meg a kifejlődő élő szerkezet olyan tulajdonságaiban, vagy egyéni elgondolásaiban, melyet nem mi terveztünk neki; mégis a mi munkánk eredményeként mutatkozik meg.
A gazdálkodás, üzemelés pénzügyi szabályozása világunkban annyira széleskörű, hogy szinte követhetetlen. A pénz szükségszerűen átáramlik a munkánkon, így annak minden állomásáról és megállóhelyéről számadást kell adni. Számadást adunk önmagunknak, hogy nyomon követhessük a pénz útját, s megtehessük a szükséges pénzügyi lépéseket (kivonás, injektálás, jutalmazás, elvonás, átcsoportosítás stb.). Számot adunk a közvetlen elöljárónk felé, hogy magasabb szintű döntéseiket minél biztonságosabban hozhassák meg, s adhassanak ki megfelelő utasításokat.
Számadást kell adnunk bizonyos beosztottaknak vagy más partnereknek, a munkájuknak őket is anyagilag érintő részéről (beszerzés, bér, felhasználás, visszatérítés árkalkulációk, stb.). Így tudjuk fenntartani velük a bizalomra épülő gazdasági kapcsolatainkat. És természetesen feltétlen elszámolással tartozunk annak a társadalomnak vagy államnak, amely lehetővé tette, engedélyezte, támogatta, vagy egyszerűen csak eltűrte, hogy mi azt a tevékenységet végezzük, amit végzünk. Adózunk feléjük, illetve a különféle engedélyek fejében különféle okmánydíjak megfizetésére köteleznek bennünket azért, hogy az államháztartásukba így befolyt összegekről továbbra is biztosíthassák számunkra és mások számára a munkát, az életet, a léthez való jogot. Legvégül pedig – de nem utolsósorban – számadással tartozunk annak a Teremtőnek, akinek mindezt az oltárára helyezzük, s a teremtésmű érdekében – váltságul egy jobb világért – feláldozzuk. Ezt leghatékonyabban az egyre tisztuló lelkiismeretünk révén, és az Ő akaratának egyre magasabb szintű felismerése és megcselekvése útján tehetjük meg. Számunkra ez a számvetés a legfontosabb, de ennek megfeleléséhez a fentebb sorolt számvetések elővezetése az egyenes út. Isten azokból látja szívünk valódi igyekezetét, és lelkiismeretünk tisztulásának folyamatát.
Térjünk most rá az eszközforgalmazás folyamatára. A termelés, értékesítés és szolgáltatás folyamán igen sok féle eszközzel (fizikális, szellemi, logikai vagy virtuális) rendelkezünk. Ezek azért vannak, hogy segítsék a munkánkat. Vigyázat! Nem mi vagyunk az eszközökért, hanem azok vannak értünk. Ehhez azonban az szükséges, hogy úgy bánjunk velük, hogy azok valóban bennünket szolgálhassanak. (Az eszközök pokolra került emberi lelkek. Azért vannak, hogy bennünket szolgálva bűnhődjenek. Testük folyamatosan tönkremegy, s újjászerveződik. Számukra ez gyötrelem, de az ő korábbi hosszú-hosszú időkön át elkövetett bűneik jelenünkben megnyilvánuló következményei. Ez a pokol egyik platformjának büntetése az asztrál síkon: vagyis a tűzben. Meggondolandó hát, hogy ilyenekké akarunk-e válni, s öntudatlanul szolgálni, vagy tudatosan Isten világát szeretnénk inkább még szebbé, még változatosabbá tenni.) Az eszközök tehát oly mértékben lesznek képesek hatékonyan szolgálni bennünket, amilyen mértékben mi vigyázunk rájuk, tartjuk fenn őket. Szükséges, hogy minden eszköz esetében meghatározzuk, és következetesen betartsuk azokat az optimális szabályokat, amelyek révén azokat a legtovább a szolgálatunkban tarthatjuk. Folyamatosan tisztítani, javítani, tartósítani és megújítani, karbantartani kell őket – de csak addig a mértékig, ameddig nem rónak e feladatok fölöslegesen nagy terhet. Ha meghaladja a karbantartása a gazdaságilag értékes szintet, le kell cserélni, újjal, másikkal kell helyettesíteni. A régit – ha más területen használhatatlan – újrafelhasználásra, újrafeldolgozásra kell bocsátani, vagy meg kell semmisíteni, ki kell dobni.
Az eszközforgalom igen komoly pénzeszközt foglal le, ezért jól kidolgozott és hatékonyan tartható szabályozókat célszerű irányában alkalmazni. Tudnunk kell, hogy míg a gazdasági egység jogi személynek minősül, addig az eszköz (legyen az állat, növény, tárgy vagy az ember mono dimenzionális tulajdonsága) csupán az öntudatlan lélek teste, amely arra kárhoztatott, hogy bennünket szolgáljon.
A munkaerő-fenntartás már egészen más hozzáállást igényel, mint az előzők. Itt emberekkel kell olyan kapcsolatot fenntartanunk, ami mindkét fél részéről kifejezetten előnyös. Mint személy a személlyel, olyan különféle törekvések ütköznek köztünk, melyek sok súrlódást, viszályt, ellentéteket szíthatnának, ha nem vennénk elég komolyan e társainkat, munkatársainkat. A gazdálkodás szempontjából azonban őket csupán munkatársi (munkáltató-munkavállaló) kapcsolat fűz össze. Nem szükséges sem nekünk, sem nekik a másik felet alaposabban megismerni. Elegendő (főleg eleinte) egymásról annyit tudnunk, amelynek alapján mindkét fél el tudja dönteni, hogy a másik személlyel hajlandó-e, akar-e, tud-e munkakapcsolatot kialakítani, és azt tartósan fenntartani. Később természetesen már szükségessé válhat, hogy egymásról többet megtudjunk, hisz velük az a célunk, hogy e munkatársaink rendszerünk valódi részévé váljanak, nekik pedig vagy a több pénz megkeresése vagy a ranglétra megmászása a céljuk. Így kettőnk szándékai egy elég széles sávban lefedhetik egymást, s így hatékonyan képesek lesznek együttműködni egy ideig, vagy akár tartósan. Mivel a dolgozóknak is megvannak a saját életcéljaik, vágyaik; mi oktathatjuk őket, de nem tehetjük kötelezővé számukra az oktatás elfogadását, vagy a tanultak betartását. Ezért viszont nyilvánvalóan azzal tudunk tartósan együttdolgozni, aki elfogadja, sőt alkalmazza a tőlünk tanultakat, s beépíti azokat a saját életébe. Így válik lehetővé az is, hogy mi is tanulhassunk tőlük, róluk, s ezt a tudást mi is beépíthessük a mi életünkbe. Így válhat egyre szorosabbá a kapcsolatunk, s léphetünk túl a csupán munkakapcsolaton. Tehát a dolgozókat minden esetben kétoldalú megállapodás alapján célszerű alkalmazni, vagy képzésnek alávetni. A későbbiekben pedig folyamatosan figyelni kell arra, hogy miként képesek alávetni magukat a megállapodásnak, vagy elfogadható szinten belül miképp kívánnak változtatni azon a maguk részéről. Nem szabad elzárkózni az elől, hogy bármelyik fél időről időre változtatásokat javasoljon a közös egyezségen. Nem róható fel senkinek az, ha egy idő után arra talál bizonyítékot vagy indítékot, hogy őt ez a kapcsolat zavarja, vagy netán veszélyezteti. Haladéktalanul a másik fél elé kell tárni, s lépéseket kell foganatosítani a szükséges változtatások felől. Az írásbeli megállapodás nem parancs, – legalább is mi így kell, hogy hozzáálljunk – de ha a dolgozó rugalmatlan, nem, róható fel neki. Esetleges követelésüknek érvényt kell adni az ésszerűség határán belül (amíg azok nem rongálják, akadályozzák az illető kapcsolatot vagy Virág érdekeit). De túlzott követelés esetén meg kell szakítani vele a kialakított munkakapcsolatot. Nyilván ugyanígy fog tenni velünk szemben ő is. Ha tudatosan nem okoz kárt a viselkedése, úgy nincs helye a haragnak. Nem véletlen, hogy ahol legalább öten dolgoznak egy adott területen, ott célszerű vezetőt kinevezni közülük; egy vezető keze alá pedig legfeljebb 10-12 ember javallott.
Jogi procedúrákról már tettünk említést. Itt inkább csak azt emelném ki, hogy a hatósági szabályok és a különféle jogok környezetünkben állandóan változnak – követendő az állandóan romló életkörülményeket. Ezeket célszerű folyamatosan figyelemmel kísérni, és a változásokhoz mihamarabb alkalmazkodni – akkor is, ha azokkal netán nem értünk egyet. Valójában egy bizonyos szint után már nem jelenthet problémát, hogy azok a szabályok vagy új törvények a világban milyen egyedi vagy társas célt szolgálnak: nekünk alkalmazkodni kell hozzá, míg azoktól függ a tevékenységünk. Egyiket se mi szavaztuk, vagy alkottuk meg, de még csak nem is javasoltuk. Nekünk egészen más elképzeléseink vannak a problémák megoldásáról, melyeket ezek a szabályok kordában tartanak. Olyan ez, mint amikor egy orvosi műtétnél ejtett sebet először cérnával varrnak össze, hogy összetartsa azt addig, míg egy magasabb értékű hatalom (a biotikai törvények) össze nem forrasztja.
Elemzés
Egy gazdasági folyamat szabályozása nem működhetne hatékonyan, ha közben nem vizsgálódnánk állandóan az elemei közötti összefüggések körül, s nem vonnánk le állandóan a szükséges konzekvenciákat. Ezek segítenek az ügynököknek abban, hogy minél reálisabb, minél helyesebb döntéseket hozzanak. Ezeknek a vizsgálódásoknak a következő fő területekre kell elsősorban koncentrálniuk:
-- a hatékonyságnövelő elemek;
-- hatékonyságcsökkentő elemek;
-- egyensúly-stabilizáló elemek; illetve
-- a célaffinitás.
Kezdjük tehát mindjárt az elsővel (habár fontossági sorrendet nem lehet köztük kialakítani: - mind egyformán fontos).
Az egység működésének hatékonyságát olyan tényezők befolyásolják, mint a jó szervezés, megfelelő képzés, a helyesen kialakított kapcsolatok, helyes és folyamatos számvetések. Ezektől fog függni a beszállítás biztonsága és minősége, a belső tevékenység ereje és gazdaságossága, az eszközök állagmegóvása, a végtermék minősége és eladhatósága, a piac bővítése. Ezek közül valójában a kulcs az emberi kapcsolatok minőségében van. Úgy a külső, mint a belső kapcsolatok folyamatos javítása elősegíti, sőt garantálja az összes többi elem egyre javuló minőségét és munkájának hatékonyságát. Ha jó kapcsolatokat építünk ki a beszállítókkal, akkor egyre inkább el tudjuk kerülni azt, hogy szemetet kelljen átvennünk tőlük. Törekedni kell arra, jogunk és biztonságos lehetőségünk legyen arra, hogy a nem megfelelő minőségű nyersanyagot módunkban álljon visszautasítani úgy, hogy az ne vonjon a fejünkre szükségtelen szankciót, embargót. Belső munkatársainkkal olyan viszonyt célszerű kialakítani és kölcsönös tanulás útján fenntartani, hogy annak eredményeként egyre megbízhatóbb és egyre jobb minőségű munkát adjanak ki a kezükből anélkül, hogy közben félniük kéne az ellenük esetleg alkalmazható büntetési eljárásoktól. Szabad vágyuk legyen az, hogy velünk dolgoznak; és mivel jól és biztonságban érzik magukat velünk, sőt élvezik is azt a munkát, amelyet végeznek, egyre jobb minőség kerül ki a kezeik közül, s ők maguk is őszintén erre törekszenek. A vevők felé pedig olyan szolgálatkész, de mégis emberi magatartást tanúsítunk, amely magas szintű bizalmat gerjeszt bennük irántunk, s feszültségmentesen nyílik lehetőség arra, hogy számukra valóban jó minőségű árut bocsássunk rendelkezésre – méghozzá elfogadható áron. Amikor az emberi kapcsolatok már nem a pénzről szólnak, akkor kereshetjük vele a legtöbbet – szellemi és erkölcsi értékeken túl pénzt is.
A fent vázolt tendenciával ellentétes törekvés viszont rombolja az emberi kapcsolatokat. A pénz minél előbbi megszerzését tűzve ki célul, a hibákat mindig másokban keresve, s ezzel állandóan másokat zaklatva, fenyegetve, feszültségben tartva, az emberi kapcsolatok romlását idézve elő, hosszú távon a munka minőségének, s ezen keresztül a tevékenység hatékonyságának rovására megy. A feszültségek jóllehet, energiát generálnak, de nem mindegy, hogy milyen pólusok teszik ezt. Minél különbözőbbek és nagyobbak ezek a pólusok, s minél ellenségesebbek egymás iránt; annál inkább arra törekszik az általuk keltett áram, hogy mindkét felet semlegesítse: egymásnak feszülve – kioltják egymást. Kimenő áram csupán abból adódik, hogy az egyik erősebb a másiknál – de hosszú távon az is kimerül, megsemmisül. Mindkettőt segítő energia úgy nyerhető, hogy közel azonos erejű (tömegű, sebességű), s egy irányba vagy egymáshoz közel haladó részek egymáshoz való vonzódása, mindkettőt felgyorsítva, megerősítve: közös cél felé vezeti őket – méghozzá egyre gyorsuló tempóban. Ez a fajta energia tartja fenn a világot, s ezt az irányzatot célszerű követni a gazdálkodásunkban, emberi kapcsolatainkban, közös célkitűzéseinkben, s azok szisztematikus megvalósításában is. (Ugye, hallottunk már az interferencia jelenségéről: az ellentétes hullámok idővel kioltják, míg az azonos hullámon haladók erősítik egymást. Nem a feszültségkeltés, hanem a kölcsönös vonzalom erősíti a világot, és mindazt, ami abban van.)
Hogyha beszéltünk már a hatékonyság hátteréről, akkor szükség lehet arra is, hogy működés stabilizálásáról is ejtsünk néhány szót. A stabilitás azt jelenti, hogy az adott tevékenység egy bizonyos szinten működik. Onnan se lefelé nem romlik, se fölfelé nem fejlődik. A kettő között egyensúlyban van. Ezt a helyzetet egyetemes szempontból dimenziókapunak hívjuk. Amikor egy szerkezetet felépítettünk, és elkezdjük működtetni, akkor valójában egy olyan stabil működésre törekszünk, amely viszonylag jól kiszámítható, s tartósan megfigyelhető annak működése. Így gazdasági értelemben valójában arra törekszünk, hogy ez az elért szint ne süllyedjen; a gazdasági tevékenységi mutatói ne romoljanak. Így tudjuk megfigyelni azt, hogy amit korábban terveztünk, azt helyes számításokra alapoztuk. A korábbi üzemelési költségvetési tervet is erre a borotvaélen táncoló helyzetre számítjuk. Ez azonban – jó esetben – csak rövid ideig tart, s a későbbiekben hamar átlépjük ezt a két dimenzió közti létsíkot, s egy fejlődési tendencia révén új, magasabb térben találjuk magunkat, melyet pontosan előre nem lehet tervezni. Bár feltétlen számítanunk kell rá, a lehető intézkedéseket meg kell tenni arra vonatkozóan, hogy ebben a birodalomban is helyt tudjunk állni. Olyan mélyen hatolhatunk bele, amennyi ismeret birtokában képesek vagyunk követni a saját mozgásunkat, hisz az ismeretlen mindig csapdákat rejt. Járt utat járatlanért el ne hagyj!
Tehát mik azok, amik segítik a stabil működést? A jó tervezés, a széles körű látásmód (tudás), az elemzési készség és a pontos, illetve folyamatos számítás képessége. Ezek az eszközök tehát önmagunkban keresendők, s majdan ezeket a tulajdonságainkat vetítjük ki másokra, használjuk föl (vagy ki) kapcsolatainkban, illetve kutatjuk, keressük másokban; vagy ha nem találjuk, hát igyekszünk beléjük plántálni. Másokat persze csak olyan dolgokra taníthatunk meg, amelyeknek a csíráját, genetikai alapkódját már fölfedeztük bennük, és megfelelő érdeklődést tanúsítanak az iránt, hogy ezt az alapképességüket továbbfejlesszék. Ennek felkutatásához a vele való folyamatos ismerkedő beszélgetés, a tetteinek a megfigyelése és az oktatás folyamán föléledő hajlandósága együttesen mutat biztos jeleket számunkra.
Tehát láthatjuk, hogy a munkánk stabilizálását gátló tényezőket elsősorban önmagunkban kell keresnünk. Mit akarunk munkánktól? Pénzt, megélhetést, hatalmat? Vagy örömünket leljük abban, hogy részt vehetünk, sőt előrehaladhatunk egy elrontott emberi gondolkodásmód újrateremtésében, s melléktermékül még lényegesen jobb anyagi körülmények közé kerülhetünk, mintha célirányosan csupán arra vágynánk. Ezeket a tulajdonságokat – jóllehet, kivetítjük másokba, bennük látjuk meg – mégis arra kell elsősorban törekednünk, hogy önmagunkban hogyan építhetnénk föl a megfelelő lelkiismeretet. Mert csak ez után válunk alkalmassá arra, hogy másoknak is hatékony segítséget nyújtsunk ebben. Az ember úgy tekinthet másokra, mint tükrökre, amelyben megláthatja saját hiányosságait, de ahol e képben csillogó pontokat lát, segíthet a tükörnek is. Viszont a hiba sohasem a tükörben van, - még ha az torzít, vagy nagyít is. Akkor is csak a létező dolgokat tudja megmutatni, láttatni.
Virágnak ezzel a munkájával célja van. Úgy gondolom, hogy ez a cél folyamatosan át meg átjárja írásaimat: átsugárzik rajta. Részt akar venni a teremtés rehabilitációjában, az új teremtésben – Isten dicsőségére – és az ő útmutatásai alapján. Minden tevékenységünkben ezt a célt szeretnénk követni, s minden résztvevő a saját tudásának és hozzáállásának, affinitásának megfelelően ebben nyújt nekünk segítséget. Mindenki, akiben egy parányi felismerés is munkálkodik, törekszik rá, hogy kiszélesítse lelkében ezt az Isten által beléültetett szikrát; minél jobban megismerje, s idővel vagy elvesse, vagy kövesse annak útmutatásait. Lépj ki a hóra, tépd le a legszebb virágot, s az majd megmondja, mit kell tenned. Nincs a Világegyetemben olyan lélek, amely így vagy úgy ne szembesülne ezzel az isteni akarattal. Nincsen az égen és az ég alatt lélek, amelynek ne volna számára készített helye ebben a munkában – akár tudatában van ennek, akár nem. Mindenki akarva-akaratlanul, de erre a posztra igyekszik, és a végcél az lesz, amikor mindenki el is jut oda. De addig még sok csillag fog elfolyni a Tejúton, s akik tudatosan törekszenek leendő helyük felismerésére és elérésére, még sok örömöt és szenvedést kell átélniük és látniuk.
Fejlesztés-előkészítés
Egy gazdasági egység felépítésének még közeli célja sem lehet egyszerűen csak az önmagáért vagy átmeneti ellátásáért való működés. Ez csak egy átmeneti állapot. Mondjuk úgy, hogy ez csupán a stabilizálás célja.
Valójában minden egyes gazdaság egy magasabb célt szolgál (ma a világban is – ha látjuk, ha nem; ha elfogadjuk, ha nem), melynek távlati céljai közt szerepel, minden jogi személynek, Virág szolgálata. Ez a szolgálat magában foglalja azt, hogy neki folyton változnia, fejlődnie kell. Szükséges ez egyrészt azért, hogy mindinkább megfeleljen a szolgálat feltételeinek; másfelől pedig, mivel maga Virág is változik, emelkedik Ahhoz, akit ő szolgál, a vele együttműködők is szükségszerűen vele együtt kell, hogy emelkedjenek (vagy süllyedjenek – ha ott van kijelölt helyük – Isten szándékában). Egy idő után mindkét irányt szemmel tartjuk (ahogy teszi ezt most is a Mennyei Királyság), de most egyelőre azokkal a szellemi eszközökkel foglalkozunk, amelyek a tényleges felfelé irányuló változtatást, a leendő fejlődést készítik elő.
A módszerek most még eléggé fejletlenek ahhoz, hogy érdemben segítsék ezt az előkészítő munkát, de határozottan el lehet különíteni egymástól az oktatást, a kényszerítést, szankcionálást, illetve a gyakorlati próbáztatást: mint olyan tényezőket, amelyek megmutatják nekünk, hogy kivel (természetes és jogi személyek egyaránt) milyen irányba kell továbbfoglalkozni annak felkutatása érdekében, hogy megmutassák önmagukban a fejleszthetőség lehetőségét, és irányát. Jóllehet, ez a világ mindezeket a módszereket alkalmazza, de nem fejlesztési célzattal, hanem egyszerűen gátként és feszültségkeltés, félelemkeltés-gyanánt öncélúan.
Ezeken a módszereken belül az oktatásról már sokat beszéltünk: természetes, hogy az akár csoportosan, akár egyénileg vezetve, sok odafigyeléssel sok információt nyújt az egyének tudásáról, szellemi állapotáról. De a legfontosabb a tudás felhasználásával (vagy nélkülözésével) végzett tett.
A tetteket különféle módokon vizsgálhatjuk. Tekinthetjük a spontán viselkedést is, de szükség lehet arra is, hogy irányított vagy félig irányított cselekvéssort elemezhessünk. Ezért szükségessé válhat a cselekvés kikényszerítése, mint jellemrajzoló módszer a fejlesztéshez vezető úton. Ez azt jelenti, hogy bizonyos korlátok közé szorítjuk az illető lehetőségeit, és ellenőrizhető utakat tartunk nyitva a cselekvése irányába. Lehetőleg ellentétes kiutakat vagy választási lehetőségeket kínálunk neki – anélkül, hogy ő tudna róla. A választás iránya meg fogja mutatni a szívében lévő szándékot úgy, hogy nincs lehetősége a színlelésre, a megfelelni vágyás kimutatására.
A szankcionálás kétirányú lehet. Először is, mint korábban már beszéltünk róla: gátoljuk a természetes felemelkedni vágyásának a megvalósulását; másfelől pedig, annak tudatos irányításával megfigyelhetővé válik a felkarolt személy reagálásának iránya (alázata, szembeszegülése, öncélja, félelmei, titkolt vágyai, stb.). Magyarán: megbüntetjük egy-egy tettéért, és figyeljük, hogyan emelhető ki e helyzetéből – vagy hogyan süllyed ő maga. Mindkét irány támogatható, de a következményét a rendszeren belül ellenőrzés alatt kell tartani. Jó eredmény felmutatása esetén természetesen erőn felül támogatható a helyes irányú törekvése.
A gyakorlati próbák azt jelentik – amit maga az Isten is szisztematikusan használ velünk szemben – hogy olyan egyszerű vagy összetett (de ellenőrzött) élethelyzetek elé állítanak valakit, aki a kérdéses jellemvonását az adott helyzetben feltétlenül ki fogja mutatni, s biztos támpontot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy milyen irányban célszerű segíteni őt, vagy igazítani rajta.
Területileg különféle irányba lehet ezt az erőfeszítő hadműveletet végezni. Igen, lehet úgy, ahogy szó szerint értjük. Le lehet vele fedni a rendelkezésünkre álló földterületet, s igyekezhetünk azt gazdasági ellenőrzésünk alá vonni. Valószínűleg lényegesen nagyobb területet leszünk képesek meghódítani, mint azt a világ megtette. Nyilván olyan területek is számításba jöhetnek a tevékenységünkhöz, melyekben a gazdasági tevékenység eddig nem látszott kifizetődőnek (föld mélye, óceánok, sivatagok, jégmező, levegő vagy más égitestek felszíne, belseje, a közöttük lévő tér stb.). A kifizetődőséget napjainkban a világ pénzzel, illetve a pénzen megvásárolható javakkal méri. Mi azonban – mint írásaim összhangjából kitűnik – más mérőeszközöket (is) használunk: nevezetesen azt, hogy egy-egy személy milyen közel vagy távol áll az Isten által számára kijelölt helytől. Ezt a mérőeszközt természetesen a kezdeti szakaszban még nem tudjuk hatékonyan alkalmazni; így eleinte mi is a pénzt fogjuk erre a célra használni. Ezért eleinte a terjeszkedési vagy fejlesztési terület másik iránya nálunk is a pénz mennyiségének növelésében rejlik. Ezt az irányt úgy igyekszünk követni, hogy a meglévő gazdasági szerkezeteket tanulmányozva megalkotjuk a leghatékonyabbakat, s ezekkel igyekszünk elegendő pénzügyi alapot biztosítani a gazdasági tekintélyünknek, s munkánk további folytatásához: a kutatásokhoz.
Megint más területet jelent az, hogy minél több embert igyekszünk kezelhető módon a hatásunk alá vonni. Ez az egyik leglényegesebb fejlesztési terület, hisz Virág ezen a tendencián keresztül fogja tudni Istene lábai elé helyezni munkája eredményét. Törekszünk arra, hogy minél több embert segítsünk az őt megillető helyre jutni, s elérni azt a szintet, ahol már mindannyian a Teremtőnket szolgáljuk, az Általa meghatározott helyen és módon.
Újabb fejlesztési terület az erkölcs, a morál, a gondolkodás színvonalának emelése érdekében teendő előkészület. (Ezeket a tendenciákat természetesen nem a ’d’-ügynök fogja végrehajtani, de az ő szintjén már fel kell tudni ismerni ezek jelentőségét.) Ez tehát azt jelenti, hogy a velünk kapcsolatban lévők tudását és lelkiismeretét, jellemét úgy segítjük formázni, hogy azok egyre közelebb kerüljenek a számukra kijelölt szinthez, a véglegesen rájuk háruló feladat ellátásának képességéhez.
Majd pedig egy távlati fejlesztési tendencia abban áll, hogy törekszünk a világban, a birtokunkban fellelhető ismeretanyag segítségével egyre közelebb kerülni ahhoz a tudáshoz (és persze annak bölcs felhasználásának a képességéhez – vagyis a bölcsességhez), amely számunkra kiszabatott – mint a Mennyei Királyság földi, gazdasági szerkezetű megnyilvánulása.
Másfelől ezeket a területeket úgy is feloszthatjuk, mint fizikális, erőnléti, logikai, érzelmi és érzékelésbeli területeket. Ezeket azonban jelen írásomban nem látom célszerűnek kielemezni; majd ezirányú kutatási eredményeinket nyilvánosan közzé tesszük.
Kitérnék néhány szó erejéig a munkaerő-fejlesztés fontosságára. Mint említettem, mindenkinek előbb vagy utóbb meg kell találni életében és munkájában azt a helyet, szintet, életteret, vagy létsíkot, ahol majd a leghatékonyabban szolgálhatja Teremtőjét, tudatlanul vagy tudatosan, istentudatosan. Az erre való felkészülés hosszú folyamattal jár. Azonban mindenki magában hordozza már azt a csírát, amelynek kiteljesedése révén fölismerhetővé válik ez a hely – ha tudatos, saját maga számára is; ha azonban tudatlan: úgy mások (tudatosak) segítik oda. Sok esetben ez sajnos akarata ellenére történik, ezért fontos a felsőbb ezirányú útbaigazítások szorgalmas követése. Ez azonban elsősorban a társadalmi vezetők felelőssége, és nem a gazdasági rendszeré. Mi csupán előkészítjük számukra az utat. Eleinte mi is tudatlanul, de később egyre tudatosabban. Ezért törekszünk arra, hogy a velünk kapcsolatban lévőkkel a lehető legjobb (legbensőségesebb) emberi kapcsolatokat ápoljuk és fejlesszük. A velük való kapcsolataink fogják megmutatni (nem meghatározni) azt az irányt mindkét fél számára, amit hosszú távon majd követni kell. Ezért fontos a rendszeres oktatás, az új felismerésének közzététele, és minden szinten a beosztottak minden irányú figyelemmel kísérése.
A fejlesztés-előkészítésnek van egy más jellegű jelentősége is. Nevezetesen az, hogy igyekszünk a rendszerbe újabb anyagi erőforrásokat beinjektálni. Tehetjük ezt úgy, hogy a fokozatosan kiforduló alaptőkét visszaforgatjuk fejlesztési célzattal, vagy tartalékból, nyereségből, esetleg kívülről újabb erőforrásokat veszünk igénybe abban az esetben, ha erre jól ellenőrizhető és tervezhető lehetőség kínálkozik.
A fentieken túl még olyan aprónak tűnő eszközöket vethetünk be a fejlesztés előmozdítására, mint az egyre szélesebb körű jogi felderítés. Ennek hatására feltárulhatnak azok a kapuk, amelyek korábban zárt falaknak tűntek előttünk. E falban varázskapuk nyílhatnak meg azok számra, akik szívükön viselik szervezetünk sorsát, jövőjét.
A helyi tradíciók is olyan lehetőségeket ölelhetnek fel, amelyeknek megismerése révén újabb lehetőségek nyílhatnak meg fejlesztésünk, fejlődésünk előtt.
A környezetünk emberi és biotikai igényeinek szisztematikus megfigyelése, rögzítése olyan szűk cellákat tárhat fel munkánk előtt, melyek összefüggővé tétele szintén a fejlődés új útjára terelhet bennünket. A környezetünkben ráadásul olyan lehetőségek is vannak, amelyek mellett korábban elhaladtunk, vagy nem vettük őket elég komolyan. Egy idő után azonban ezek az apró momentumok is szerves részeivé válnak az elgondolásainknak.
Végül pedig célszerű felfigyelni arra a tendenciára, hogy Virág céljaiban újabb és újabb elemeket vélhet felismerni az ügynök – mint ahogy Virág is újabb és újabb oldalról vagy mélységről fedez föl, ismer föl valamit az Isten akaratában vagy irányításában, szándékában. Ezen fölismerések alapján gyakorlatilag az összes korábbi területet át kell értékelnie, s azokba is be kell építenie – általában újabb és újabb fejlesztés formájában.
Jelentés
A ’d’-ügynök, ugyanúgy, mint a többi – a munkája közben, vagy annak végeztével jelentést ír a felettes ügynöknek, vagyis rajta keresztül Virág részére. Ennek a jelentésnek tartalmaznia kell az összes olyan dolgot, amely részint számot ad az általa végzett munkáról; részint viszont előkészíti a következő munkafolyamatot. Jelen munka, amelyről a jelentés szól: az üzembehelyezés, üzemeltetés; a következő, pedig, amit előkészít: a fejlesztés.
Az üzembehelyezés a ’c’-ügynök által felvázolt terv, és a saját maga által előkészített döntés alapján végbement. Az üzemelés beindult, és elérte azt a stabil állapotot, amely alkalmassá teszi az általános elszámoltatásra, és tartós megfigyelésre. Továbbá lehetőséget ad arra, hogy annak továbbfejlesztéséről lehessen széles körű dolgozatokat, majd pedig terveket készíteni. Erről a munkáról felettesének egy egyszerű írásbeli jelentést készít. Ezután – miközben a stabil működést folyamatosan biztosítja, elkészít egy egyéves működési és szabályozási tervet. Ebben felvázolja azokat a stabil működési elemeket, melyek biztosítják, hogy a működő rendszer még legalább egy évig működőképes maradjon. Erről is egy egyszeri dolgozatot készít, s átadja ’e’-nek. Az ő feladata lesz, hogy felhasználja azt. (Ez persze ő maga is lehet: az általa üzemeltetett egységet saját fejlesztési tervei alapján üzemeltetheti és fejlesztheti tovább. A jelentést akkor is be kell mutatnia Virág területileg illetékes képviselőjének – vagyis az ügynök elöljárójának.)
Az üzemeltetési szabályozásról (gazdasági, eszközforgalmi, anyaggazdálkodási, pénzbeli és munkaidő-, munkaerő jellegű információkról) heti folyamatossággal készít feljegyzéseket, amelyekben elsősorban mennyiségeknek a folyamatokon való átáramoltatása a cél. Az átáramló különféle mennyiségeket kell benne átláthatóvá tenni.
Havonta rövid beszámolókat kell készíteni azokról az elemekről vagy összefüggésekről, amelyek részben biztosítják, részben viszont gátolják az egység zavartalan és stabil működését. A különösen kiemelkedő helyzetekről – akár pozitív, akár negatív – kiemelten fel kell hívni a figyelmet.
Ugyanebben a havi jelentésben kell szóvá tenni azokat a tanulmányokat, kutatási eredményeket és vázlatolt vagy kidolgozott terveket, amelyek előkészíthetik az egység fejlesztését akár rövidtávon, akár hosszabban.
A ’d’-ügynök is rendszeresen oktatást végez a hatalma alatt álló dolgozóknak és ügynököknek. Ezeket heti rendszerességgel végzi a ’c’-ügynöknél már feltárt módon és irányban. Ennek anyagáról és látogatottságáról szintén e havi jelentésében számol be elöljárójának.
Minden egyes dolgozatában célszerű feltárni azokat a magánjellegű észrevételeket és gyanúkat, amelyeket, – ha nem is tud egyértelműen bizonyítani – mégis nyugtalansággal, vagy épp ellenkezőleg, fölöttébb bizalommal tölti el.
Ezeken túlmenően (de ehhez csatolhatóan) az ügyök szisztematikus írásos bizonyítékát adja annak, hogy milyen jellegű szellemi előrehaladást ért el a Virág-rendszer, vagy az azt tápláló ideológiák tanulmányozásában. Ezekről is rövidebb-hosszabb írott dolgozatokat (disszertációkat) készít. Ezek szellemi mélysége és az anyag megértésére való utalása teszi lehetővé, hogy Virág összehasonlíthassa az ügynök szellemiségét annak tetteivel. Ez pedig ahhoz nyújt útmutatást, hogy lássa: kit milyen irányba célszerű továbbfejleszteni, vagy hogyan kell rátekinteni, vele bánni: hol a helye a rendszerben.
